Támogatást nyertünk a CÁSZ pályázaton!

Nagy örömmel számolunk be arról, hogy a 2025. május 27-én megjelent CÁSZ-KP-1-2025 kódszámú, „Az állatvédő szervezetek” című pályázati kiírásra benyújtott pályázatunk pozitív elbírálásban részesült.
Pályázati azonosítónk: CÁSZ-KP-1-2025/1-000105.

A projektünk címe: „A szervezet állatvédelmi tevékenységének, működésének és fejlesztéseinek támogatása”, és ennek keretében 1 200 000 Ft támogatást kaptunk.

Ez az összeg hatalmas segítség számunkra, hiszen a tanya lakóinak ellátását tudjuk vele biztosítani. Ezáltal némileg tehermentesülnek az adományok, amelyek eddig teljes egészében a mindennapi kiadások fedezésére mentek.

Ugyanakkor szeretnénk őszintén elmondani, hogy eredetileg a pályázatban munkabérre is kértünk fedezetet. Ez most nem sikerült, így a szervezet működtetéséhez továbbra is keresnünk kell azokat a forrásokat, amelyekkel a mindennapos feladatokat biztonságosan és fenntarthatóan elláthatjuk.

De nem adjuk fel!
Hálásak vagyunk a most elnyert támogatásért, hiszen minden forint számít az állatok életében. És bízunk benne, hogy közös erővel – pályázatok, adományok, támogatások és önkéntes munka révén – továbbra is biztosítani tudjuk a nálunk élő állatok biztonságát, ellátását és szeretetteljes gondozását.

Köszönjük mindenkinek, aki mellettünk áll! ❤️🐾

Hogyan tudsz segíteni?

Ha szeretnél hozzájárulni a tanya lakóinak mindennapi ellátásához, az alábbi módokon támogathatsz minket:

asa tanya Állatotthon és Molosser Mentés Alapítvány

  • Adószám: 18716030-1-13
  • Bankszámlaszám (UniCredit Bank): 10918001-00000027-62060003
  • IBAN: HU14 1091 8001 0000 0027 6206 0003
  • SWIFT: BACXHUHB
  • PayPal: spende@mastinomentes.hu

Minden támogatás életet ment – köszönjük, hogy mellettünk állsz! 🐶🐱💖

Schreibe einen Kommentar

Deine E-Mail-Adresse wird nicht veröffentlicht. Erforderliche Felder sind mit * markiert